Író-olvasó találkozó. Beszélgetés Bene Zoltánnal

Író-olvasó találkozó

BESZÉLGETÉS BENE ZOLTÁNNAL (A teljes interjú ide kattintva olvasható)

SZIGETI KOVÁCS VIKTOR INTERJÚJA
A kiadók gyakran panaszkodnak, hogy egyre kevesebb az olvasó és tény, hogy a szépirodalomként aposztrofált könyvek kevesebb példányszámban jelennek meg, mint pár évtizeddel korábban. Ezzel együtt egyre többen próbálkoznának írással, köszönhetően például a magánkiadóknak, akik mindenkinek lehetőséget adnak a bemutatkozásra. Bene Zoltánnal, a nemrég József Attila-díjat kapott íróval beszélgettünk kortárs irodalmi tendenciákról.

Madách nem egyműves szerző

Bene Zoltán József Attila-díjas író több évtizede kutatja Az ember tragédiája írójának életművét. A Madách, a többműves szerző című rendhagyó irodalomórája ebből az irodalomtörténeti szempontból is jelentős munkásságból merít. Előadása bebizonyítja, hogy Madách nem egyműves szerző, s a monumentális mű mögött számos egyéb érdemére is oda kellene figyelnünk. Emellett arra is törekszik Bene Zoltán, hogy a Madáchhoz máig fűződő irodalmi közhelyeket és anekdotává rögzült – sokszor negatív – jelzőket is korrigálja. Cikk rovatunk mai írásában az íróval beszélgettünk.

Madách nem egyműves szerző