Igazak-bemutató Szegeden

2023. október 19., csütörtök, 17 óra 30 perckor a Somogyi-könyvtár 1. emeleti közösségi terében (Szeged, Dóm tér 1-4.)

Bene Zoltán: Igazak című regényének bemutatója

A szerzővel és Horváth Bencével, a Kortárs Kiadó szerkesztőjével Luzsicza István és Kiss Norbert beszélget.

A regénytrilógia-fonat három idősíkon játszódik: a XIX., a XX. és a XXI. század második és harmadik évtizedeinek fordulóin. A helyszín jobbára Szeged és környéke, a három központi szereplő pedig az Igaz família három, egymástól évszázadnyi távolságban élő nemzedékének képviselője. Sorsuk mintha mégis egyazon fátum körül forogna…

Író-olvasó találkozó. Beszélgetés Bene Zoltánnal

Író-olvasó találkozó

BESZÉLGETÉS BENE ZOLTÁNNAL (A teljes interjú ide kattintva olvasható)

SZIGETI KOVÁCS VIKTOR INTERJÚJA
A kiadók gyakran panaszkodnak, hogy egyre kevesebb az olvasó és tény, hogy a szépirodalomként aposztrofált könyvek kevesebb példányszámban jelennek meg, mint pár évtizeddel korábban. Ezzel együtt egyre többen próbálkoznának írással, köszönhetően például a magánkiadóknak, akik mindenkinek lehetőséget adnak a bemutatkozásra. Bene Zoltánnal, a nemrég József Attila-díjat kapott íróval beszélgettünk kortárs irodalmi tendenciákról.

Madách nem egyműves szerző

Bene Zoltán József Attila-díjas író több évtizede kutatja Az ember tragédiája írójának életművét. A Madách, a többműves szerző című rendhagyó irodalomórája ebből az irodalomtörténeti szempontból is jelentős munkásságból merít. Előadása bebizonyítja, hogy Madách nem egyműves szerző, s a monumentális mű mögött számos egyéb érdemére is oda kellene figyelnünk. Emellett arra is törekszik Bene Zoltán, hogy a Madáchhoz máig fűződő irodalmi közhelyeket és anekdotává rögzült – sokszor negatív – jelzőket is korrigálja. Cikk rovatunk mai írásában az íróval beszélgettünk.

Madách nem egyműves szerző