József Attila-díjas író, szerkesztő vagyok, gyerekkorom óta Szegeden élek, ott végeztem iskoláimat is. Az Irodalmi Jelen és a Pannon Tükör próza rovatvezetőjeként és a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztőjeként dolgozom.

József Attila-díjas író, szerkesztő vagyok, gyerekkorom óta Szegeden élek, ott végeztem iskoláimat is. Az Irodalmi Jelen és a Pannon Tükör próza rovatvezetőjeként és a Szeged várostörténeti és kulturális folyóirat főszerkesztőjeként dolgozom.
2023. október 19., csütörtök, 17 óra 30 perckor a Somogyi-könyvtár 1. emeleti közösségi terében (Szeged, Dóm tér 1-4.)
Bene Zoltán: Igazak című regényének bemutatója
A szerzővel és Horváth Bencével, a Kortárs Kiadó szerkesztőjével Luzsicza István és Kiss Norbert beszélget.
A regénytrilógia-fonat három idősíkon játszódik: a XIX., a XX. és a XXI. század második és harmadik évtizedeinek fordulóin. A helyszín jobbára Szeged és környéke, a három központi szereplő pedig az Igaz família három, egymástól évszázadnyi távolságban élő nemzedékének képviselője. Sorsuk mintha mégis egyazon fátum körül forogna…
SZIGETI KOVÁCS VIKTOR INTERJÚJA
A kiadók gyakran panaszkodnak, hogy egyre kevesebb az olvasó és tény, hogy a szépirodalomként aposztrofált könyvek kevesebb példányszámban jelennek meg, mint pár évtizeddel korábban. Ezzel együtt egyre többen próbálkoznának írással, köszönhetően például a magánkiadóknak, akik mindenkinek lehetőséget adnak a bemutatkozásra. Bene Zoltánnal, a nemrég József Attila-díjat kapott íróval beszélgettünk kortárs irodalmi tendenciákról.
Bene Zoltán József Attila-díjas író több évtizede kutatja Az ember tragédiája írójának életművét. A Madách, a többműves szerző című rendhagyó irodalomórája ebből az irodalomtörténeti szempontból is jelentős munkásságból merít. Előadása bebizonyítja, hogy Madách nem egyműves szerző, s a monumentális mű mögött számos egyéb érdemére is oda kellene figyelnünk. Emellett arra is törekszik Bene Zoltán, hogy a Madáchhoz máig fűződő irodalmi közhelyeket és anekdotává rögzült – sokszor negatív – jelzőket is korrigálja. Cikk rovatunk mai írásában az íróval beszélgettünk.
Az elmúlt években több, mint 30 részlete jelent meg lapokban. Idén októberben viszont megjelenik a könyv is, a Kortárs gondozásában. Egy regény, amely voltaképpen három: trilógia egy kötetben.
Az Alföld 2022. októberi számábnan jelent meg nyomtatásban a hamarosan megjelenő Igazakból egy részlet (Az álrendőr), amely immár online is olvasható: https://alfoldonline.hu/2023/08/igazak/